35, 38, 42, 43… Ezek nem a jövő heti lottószámok, hanem Lola, Molnár Andrea, Csonka András és Emilio lábméretei, akik elfogadták Katus Attila meghívását cipőboltjának „ünnepélyes” megnyitása alkalmából. A táncparkett ördöge ugyanis saját vállalkozást indított testvérével, Katus Tamással. Az egykori pécsi sasok MBT lábbeliket forgalmaznak budapesti és vidéki plazákban. A legújabb cipőbolt az Örs vezér téri bevásárlóközpontban nyitott meg a hétvégén, ahol Attila barátai is jelen voltak....
A Magyar Ritmikus Gimnasztika Válogatott felkérte Attilát, hogy segítse
felkészülésüket a veresenyekre. A megváltozott versenyszabályok
megengedik a ritmikus gimnasztikában az emeléseket, így Attila ezek
kitalálásában és betanításában lesz a válogatott segítségére. "Azt
várják tőlem, hogy dinamikus, pörgős, ugyanakkor látványos emelésekkel
gazdagítsuk a versenygyakorlataikat. Elnyerte a tetszésüket a Szombat
esti lázban bemutatott néhány "gyakorlat", így most újra koreográfiák
kitalálásával és betanításával töltöm majd az időmet. A közös munka már
elkezdődött, remélem hamarosan a versenyeredmények is igazolják a munkák
sikerét!"- véli Attila.
Attila a Szombat esti lázban aratott győzelme után sem pihen, újra belevetette magát a munkába és hamarosan sakkfiguraként láthatjuk viszont. A márciusban bemutatásra kerülő Sakk című darabban Molnár Andreával kaptak szerepet. Az alkotás egy sakkjátszmát mutat be profi táncosok segítségével. A darab rendezője, Dalotti Tibor azért döntött a táncpáros mellett, mert nagyon elégedett volt Attiláék teljesítményével az RTL Klub táncműsorában. – A Szombat esti lázban sokat segítettem nekik a koreográfia összeállításában, és már akkor láttam mennyire rugalmasak és azt is, hogy mindig a maximumra törekedtek. Ezért is gondoltam arra, hogy nekik mindenképpen helyük van a darabban – mondta Dalotti Tibor.
Molnár Andival karöltve a létező összes trófeát elhozták a Szombat esti lázból ebben az évben.
A Szombat esti láz utolsó adásában a szériák eddigi győztesei húztak újra tánccipőt, hogy a 2008-as év Parkett ördöge címért versenybe szálljanak. Czene Attila és Bánhidi Petra, Csonka András és Keleti Andrea, valamint a múlt heti győztes páros Katus Attila és Molnár Andrea karácsonyi dalokra koreografált táncaikkal kápráztatták el a nézőket.
Ezúttal nem tarkították emelések a táncukat, mégis ők lettek a legjobbak.
November 1-jén nyolc pár lépett a Szombat esti láz színpadára, szombat estére csak ketten maradtak. Stohl András és párja, Südi Iringó, valamint Katus Attila és Molnár Andrea a döntőben két-két önálló produkciót mutattak be. Ezek közül az egyik az a standard tánc volt, amire a legtöbb pontot kapták a szakmai zsűritől a másik mindkettőjüknek a cha-cha-cha.